VII. fejezet - Pofon a sorstól
Már kezdtem azt hinni, hogy a sors mellém állt, és végre, ennyi idő meggyötrés után, kezd kialakulni a jövőm. Egy szebb jövő számomra.
Boldog voltam. Egész nap zenét hallgattam, táncoltam, Furcsálltam is. Hozzászoktam ahhoz, hogy sirva alszom el, de a mai napon végre mosollyal az arcomon hunytam le a szemem, Martinra gondolva. Teljesen úgy éreztem, sőt mi több, meg voltam győződve, hogy ő a tökéletes fiú számomra. Tény, mi tény, hogy még csak egy napja ismertem.
Másnap csodálatos módon nem késtem el a suliból. A latintanárnő csipős megjegyzést is fűzött ahhoz, hogy végre képes voltam időben odaérni a suliba. Egy flegma tekintettel próbáltam tudtára adni, abszolút nem érdekel a véleménye. Töri órán nagyot csattant a "pofám", mikor megtudtam, hogy a dolgozatot sikerült valahogy kihúznom kettesre. Helyesbitek! Kettő minuszra. Azt még hozzátenném, hogy mivel előbb odaértem az iskolába, sikerült időben elfoglalnom a helyem, és evvel Martin tudtára is adtam, tegnap nem jól tette, hogy elfoglalta szeretett helyem. De mivel Sara barátnőm ismeretlen okok miatt ma nem jelent meg a suliban, Martint odaengedtem mellém. Fergeteges illata elárasztotta a termet. El sem tudnam képzelni, hogy életem nagy szerelme, akit mellesleg alig egy napja ismerek, mellettem ül, és nézhetem, bámulhatom keresztbe-hosszába perceken, sőt, órákon át, Ő próbált a tananyagra figyelni, viszont láttam, hogy párszor rámnéz és mosolyog. Beszélgetést azonban nem kezdeményezett velem, én meg nem voltam olyan állapotban, hogy bármit is szóljak hozzá. Pechemre, mert helyettem megtette ezt Clementina. Szabályosan ráborult az asztalra Martin elé és megszólalt, azon a nyálas, kis vékony hangján:
- Szia, új srác. Mi a neved?
Martin Clementina mély dekoltázsát bámulva csak ennyit mondott:
- M... M... Martin vagyok.
- Jaj, cica, tudom, hogy szép vagyok, de hogy ennyire? Még a lélegzeted is elállt.
Meglepődtem Clementina viselkedésén, mert eddig nem csinált ilyeneket. Tudtam, hogy eleve hülye csaj, meg hogy szereti játszani az eszét, de ennyire egyik fiúra se nyomult, Valószinűleg maximálisan be akart vágódni Martinnál.
Iskola után újra odament a kis cicababa az én kiszemeltemhez, majd, mikor megpillantott engem, hirtelen elkapta Martint és megcsókolta. Ezután Clemi rám nézett és egy gúnyos fintorral felém:
- Martin sose lesz a tiéd - azzal elkapta Martin kezét és "kivezette" a suliból.
Sirva, bömbölve rohantam ki a suli udvarából, s hazáig meg sem álltam. Anyu nem igazán értette, hogy a tegnapi csodás hangulatom ellenére ma miért vagyok ilyen letört. Nem mondtam neki semmit. Nem azért, mert nem biztam meg benne, hanem mert feleslegesnek tartottam édesanyámat a saját hülyeségeimmel traktálnom. Tudtam jól, hogy igy is mindig rossz kedve van, s velem sem olyan, mint ahogy kiskoromban viszonyult hozzám.
Nem önsajnáltatásnak szánom, de senkinek nem kivánom, hogy átéljen olyan dolgokat, amiket én. A tegnapi fergeteges jókedv és öröm nem tartott sokáig, A sors "visszaállitott" a régi kerékvágásba.
Boldog voltam. Egész nap zenét hallgattam, táncoltam, Furcsálltam is. Hozzászoktam ahhoz, hogy sirva alszom el, de a mai napon végre mosollyal az arcomon hunytam le a szemem, Martinra gondolva. Teljesen úgy éreztem, sőt mi több, meg voltam győződve, hogy ő a tökéletes fiú számomra. Tény, mi tény, hogy még csak egy napja ismertem.
Másnap csodálatos módon nem késtem el a suliból. A latintanárnő csipős megjegyzést is fűzött ahhoz, hogy végre képes voltam időben odaérni a suliba. Egy flegma tekintettel próbáltam tudtára adni, abszolút nem érdekel a véleménye. Töri órán nagyot csattant a "pofám", mikor megtudtam, hogy a dolgozatot sikerült valahogy kihúznom kettesre. Helyesbitek! Kettő minuszra. Azt még hozzátenném, hogy mivel előbb odaértem az iskolába, sikerült időben elfoglalnom a helyem, és evvel Martin tudtára is adtam, tegnap nem jól tette, hogy elfoglalta szeretett helyem. De mivel Sara barátnőm ismeretlen okok miatt ma nem jelent meg a suliban, Martint odaengedtem mellém. Fergeteges illata elárasztotta a termet. El sem tudnam képzelni, hogy életem nagy szerelme, akit mellesleg alig egy napja ismerek, mellettem ül, és nézhetem, bámulhatom keresztbe-hosszába perceken, sőt, órákon át, Ő próbált a tananyagra figyelni, viszont láttam, hogy párszor rámnéz és mosolyog. Beszélgetést azonban nem kezdeményezett velem, én meg nem voltam olyan állapotban, hogy bármit is szóljak hozzá. Pechemre, mert helyettem megtette ezt Clementina. Szabályosan ráborult az asztalra Martin elé és megszólalt, azon a nyálas, kis vékony hangján:
- Szia, új srác. Mi a neved?
Martin Clementina mély dekoltázsát bámulva csak ennyit mondott:
- M... M... Martin vagyok.
- Jaj, cica, tudom, hogy szép vagyok, de hogy ennyire? Még a lélegzeted is elállt.
Meglepődtem Clementina viselkedésén, mert eddig nem csinált ilyeneket. Tudtam, hogy eleve hülye csaj, meg hogy szereti játszani az eszét, de ennyire egyik fiúra se nyomult, Valószinűleg maximálisan be akart vágódni Martinnál.
Iskola után újra odament a kis cicababa az én kiszemeltemhez, majd, mikor megpillantott engem, hirtelen elkapta Martint és megcsókolta. Ezután Clemi rám nézett és egy gúnyos fintorral felém:
- Martin sose lesz a tiéd - azzal elkapta Martin kezét és "kivezette" a suliból.
Sirva, bömbölve rohantam ki a suli udvarából, s hazáig meg sem álltam. Anyu nem igazán értette, hogy a tegnapi csodás hangulatom ellenére ma miért vagyok ilyen letört. Nem mondtam neki semmit. Nem azért, mert nem biztam meg benne, hanem mert feleslegesnek tartottam édesanyámat a saját hülyeségeimmel traktálnom. Tudtam jól, hogy igy is mindig rossz kedve van, s velem sem olyan, mint ahogy kiskoromban viszonyult hozzám.
Nem önsajnáltatásnak szánom, de senkinek nem kivánom, hogy átéljen olyan dolgokat, amiket én. A tegnapi fergeteges jókedv és öröm nem tartott sokáig, A sors "visszaállitott" a régi kerékvágásba.
2 megjegyzés:
Imadom gyorsan kovit!!!!! Egy ismerosod!!
Kedves Ismerõs!
Elárulod a neved? :)
Megjegyzés küldése