Locked out of heaven

V. fejezet - Csalódás

Reggel csodálatos módon időben felkeltem és rohantam a tegnap kapott hirdetőpapirral a suliba. Megkerestem az oszit, az orra alá dugtam a lapot, ő pedig csak legyintett egyet, s ennyit mondott: 

- Erről majd később!

Mire kiléptem a folyosóról a suli udvarába, mindenki a "cserediákos" hirdetőlapot fogta a kezében. Az osztálytársaim is. Az elsősök. Volt pár túlbuzgó, "minden lében kanál" lány az osztályomban. Sorolom is őket: Clementina. Ő egy madridi lány, szörnyen beképzelt. Hatalmas az egója, és mindent megtesz annak érdekében, hogy mindenben ő tűnjön ki. Egyszerűen borzalmas. No, de lépjünk tovább. A következő ilyen "buzgómócsing" Teressa. Egyfolytában a középpontban akar lenni, a legtöbb tanár kedvenckéje. Szereti, ha minden úgy történik, ahogyan ő akarja. És mellesleg Clementina legjobb barátnője. Van mégegy ilyen kis liba, akinek az anyja a suli igazgatónője, az apja pedig politikus. Monica nem igazán erős tanuló, viszont a tanárok küldik egyfolytában versenyekre, előadásokra. Vele nincs különösebb bajom, csak nem tartom rendjén, hogy az olyanokat nyomják felfelé, akiknek nincsenek meg a kellő képességeik. No, hol is tartottam? Tehát mindenki be volt zsongva, hogy ő legyen a szerencsés kiválasztott cserediák. Körbenéztem. Úgy éreztem magam, mint egy bolondházban. Ekkor megérkezett Sara. Bámulta a sok megőrünk diákot. Hamarosan megérkezett az oszi és behivott bennünket, majd elkezdte az eszmecserét velünk a cserediákos dologról: 

- Gondolkodjunk igy: a legjobb, a legügyesebb, a legtalpraesettebb, a legokosabb diákok közül kell választanunk, kik menjenek a tesztelésre. Aki fel tudja találni magát egy olyan hatalmas városban, mint amilyen New York. Én már ötször jártam ott, tényleg fantasztikus hely. Van-e véletlenül olyan közületek, akinek régóta az az álma, hogy eljusson New Yorkba?

Nos, Dora, itt az alkalom! Különösebb gondolkodás nélkül felnyújtottam a kezem. Pechemre. Az egész osztály letámadt. Főként a három kis "palotapincsi". Elég furán viselkedtek velem, pedig előtte nem is igazán beszéltem velük. Clementina óra után ottmaradt, hogy az oszival beszéljen. Magyarán: hogy benyaljon neki és hogy őt válassza. Az osztályfőnökömnek meg nem sok hizelgés kellett, hogy bárkit a tenyerén hordozzon. Rendkivül ideges voltam. Sara próbált megnyugtatni, sikertelenül. Gyűlöltem Clementinát. Sara terelte a témát, Mesélte, hogy az anyja kezd teljesen bekattanni, és hogy erővel New Yorkba akar költözni. Erre mégjobban bebolondultam. Tudtam, hogy semmi közöm sincs a dologhoz, de féltettem a barátnőmet. Közben pedig New Yorkon törtem a fejem. "New York fantasztikus hely." - csengtek az oszi szavai a fülemben. 

Az villant át az agyamon, bár tudnék teleportálni. Akkor már rég New Yorkban élném vigan az életet. Na jó. Bevallom, ez egy hatalmas hülyeség. Fura, hogy mostanában rengeteg butaság jut eszembe, mikor az álmaim megvalósitásáról gondolkodom. Talán, mert tényleg annyira akarom, hogy teljesüljenek vágyaim. Miután hazaértem, próbáltam anyunak még egyszer megemliteni a dolgot, de ő hallani se akart róla. Kezdtem azt hinni, hogy az életemnek semmi értelme. És igazam volt...