XII. fejezet - Szívenszúró fájdalom

Valamiért éreztem, hogy nem tesz jót ez a hatalmas büszkeség nekem, és hogy hoppon fogok maradni. Be is következett a legrosszabb, amire számithattam.

 Az osztályfőnököm közölte velünk, hogy Clementina nyerte meg a cserediákos versenyt, igy ő tölthet el boldog fél évet New Yorkban.  A szivem megszakadt, és porcelándarabokként hullott a padlóra. Csalódott voltam, s mérges is, amiért tegnap annyira elbiztam magam. Nem kellett volna biztosnak lennem abban, hogy jól teljesitettem. Legszivesebben a falba csaptam volna a fejem, majd egy hatalmas orditással kirohantam volna a világból. Viszont tudtam, hogy ez mind felesleges, és ettől nem lenne jobb a helyzetem. A földre rogytam, azt állitva a többieknek, hogy csupán a fáradtság miatt vagyok ilyen borzalmasan. Közben nem. Úgy éreztem, egy hatalmas nyil döfi át a szivemet, és azonnal összeesek.

Rengeteg csalódás ért már az életben, a legtöbbön viszont sikerült  előbb-utóbb túltennem magam, de ezt nem fogom egyhama kiheverni. Csak magam hibáztathattam, hisz nem készültem eleget. Belépett az életembe egy fiú, aki száznyolcvan fokba elcsavarta a fejem, beszappanozta a szemem, én pedig azóta rózsaszinben látom a világot. 

Elkezdődött a tanitás. Egyik órán se tudtam a tanárra és a tananyagra figyelni, de most nem Martin, hanem a csalódottság miatt. Létezik, hogy Clementina annyival jobban megirta volna a tesztet? Inkább nem is akartam ezen morfondirozni. Martin látta, hogy rossz kedvem van, próbált kérdezősködni, mi a bajom, de közöltem vele, jobb, ha most békén hagy. Ő nagy csodára tiszteletben tartotta kérésem. Arra számitottam, hogy a legtöbb fiú viselkedését figyelve, ő is majd bepofázik valamit. Később azonban megbántam, hogy igy lekoptattam szegényt, hisz csak jót akart volna nekem, kimutatva irántam való érdeklődését. Rettenetesen egyedül éreztem magam. Mintha a római hadsereggel álltam volna szemben egyedül, várva szerencsétlenül, hogy valaki a segitségemre siessen. Lelkem összefonnyadt, akár egy rothadó alma. Martint az előbbi kijelentésemmel kissé eltaszitottam magamtól, de ő kitartó fiúhoz hiven, de hazafelé, mikor utolért, újra megkérdezte, minden rendben van-e. Én válasz nélkül könnyes szemmel a nyakába ugrottam. 

- Jaj, Martin, annyira sajnálom!

Martin fura mormogást kiadva magából csak ennyit mondott: 

- He? Miről van szó? Lemaradtam valamiről?

- Jaj, Martin, emlékezz már vissza. Szünetben, mikor odajöttél hozzám, és megkérdezted, mi a baj, én meg olyan morcosan közöltem veled, hogy most hagyj békén. Na, arról van szó. Sajnálom, hogy ilyen goromba voltam veled, holott nem érdemelted volna meg, hogy igy viselkedjek. 

Martin elkezdett nevetni, majd hangos röhögés közepette, mikor már kapott levegőt, megszólalt:

- Dora, én ezt abszolút nem vettem magamra, természetesnek tűnt, hogy ha arra kérsz, hogy hagyjalak, akkor úgy is kell tennem. 

- Igen, de a mód, ahogy ezt közöltem veled. Arról van szó. Sajnálom, hogy olyan arrogáns voltam veled. 

Martin egy szemembe lógó hajtincset a fülem mögé tett. Közben megcsodáltam hatalmas, férfias kezeit. Megint olyan fantasztikus illata volt, mint mikor először találkoztunk. Most elmeséltem neki, mi nyomasztja lelkemet. Együttérző volt velem, s próbált vigasztalni, ami többé-kevésbe sikeres is volt. Mondta, ha valami bánt, jobb, ha megosztom egy jó baráttal, és rögtön megkönnyebbülök. Igaza volt. A házam elé értünk. Búcsúzóul átölelt, és csak ennyit súgott a fülembe: 

- Nagyon megkedveltelek, te Dora lány.

Azzal kacsintott egyet, majd lelépett.

Újra rossz kedvem lett. Eddig se volt jobb a helyzet, de talán Martinnak sikerült elterelnie a figyelmem a ma ért lelki traumákról.

Közelitsük meg pozitivan a dolgokat! Gyerünk, Dora, szedd össze magad! Koncentrálj, koncentrálj! Egyáltalán történt velem mostanában olyan dolog, amire azt mondhatom, pozitivum? Nem hiszem, hogy akadna ilyen. De várjunk csak! Mondjuk, hogy Martint megismerhettem, az kicsit azért ellensúlyozza a másik problémáim. De ez egyáltalán nem vigasztal. Gondoljunk csak bele. Sara, a legjobb barátnőm, aki tizenévig volt lelki támaszom, most New Yorkban éli boldog mindennapjait, szeleburdi édesanyja miatt. A másik meg, hogy a mai napig biztam abban, megvalósulhat a legnagyobb vágyam, de azt hiszem, továbbra is csak álmaimban lépkedhetek boldogan New York utcáin, A valóság meg... Á, ott marad minden a régi. 

XI. fejezet - Tesztelés

Valami fantasztikusakat álmodhattam az éjszaka, hiszen egy hatalmas vigyorral az arcomon ébredtem fel. 

Anyu erre egy fel is figyelt, hisz huncutul mosolygott, majd igy szólt:

- Na, jól elmúlt a tegnapi buli?

Közben ittam a reggeli kávémat, s a kérdés hallatára félre is nyeltem. Hosszas krihácsolás után csak ennyit mondtam:

- Jaja, szuper volt minden.

Anyu továbbra is mosolygott, majd leült mellém és bátran megkérdezte:

- Kicsim, ki az a fiú?

- Heee? Mi? Jaaaa, Martin?! Ő egy nagyon jó barátom.

- Aha, szóval ő egy nagyon jó... - anyu hatásszünet után folytatta - barátod.

- Anya, nem kell félreértened. Nem a pasim. - habogtam fennhangon.

- Jól van, kicsim. Felfogtam, de most irány a suliba. 

El is indultam, közben pedig Sararól töprengtem. Szivesen elkisértem volna a repülőtérre. Nagyon fog hiányozni. Ő volt az egyetlen lány, akit igazán közel engedtem magamhoz.

 A hátam mögött egy mély férfihang szólalt meg, ami a szivbajt hozta rám.

- Szép napot, Dora!

Mire én hirtelen megfordultam. Megnyugodtam, mikor láttam, hogy Martin az. Arca piros volt, kék szeme kristályként csillogott a napfényben. Egy puszit nyomott arcomra, majd illedelmesen megkérdezte, hogy vagyok. Be kell vallanom, ez a fiú az őrületbe kerget. 

A suliba érkezve az osztályfőnököm fogadott nagy lelkesedéssel. Tudtam, hogy van valami ennek hátterében, hiszen sose voltam az oszi "szeme fénye". Hatalmas, kaján vigyorral arcán végre megszólalt:

- Szervusz, Dora! Üdvözöllek! Csak annyit szeretnék kérdezni, hogy te részt szeretnél -e venni ebben New York-os a diákcsere-programban?

- Természetesen, tanárnő! - csillant fel a szemem.

- Oké, akkor ma várlak az utolsó óra után a tesztelésre - jelentette ki az osztályfőnök határozottan, majd megfordult, és bézsszinű magassarkújában elviharzott a tanári felé. 

- Dora, csak higyj magadban, akkor mindenre képes leszel - biztatott Martin.

Nem tudtam megörülni Martin biztató szavainak, mert az oszi után bámultam. Nem is emlitette sem ki sem előbb, hogy e napon lesz a tesztelés. Vagy csak én voltam az elmúlt napokban annyira elkeveredve Martinnal, hogy azt sem tudtam, fiú vagyok -e vagy lány. Bepánikoltam, mert visszagondoltam, hogy semmit nem készültem a tesztelésre, kivéve, hogy megoldottam néhány angol tudásszint-felmérő feladatlapot. Az viszont édes kevés ahhoz, hogy kijussak cserediáknak és megvalósitsam életem legnagyobb álmát, amiről kicsi korom óta elmélkedem. Úgy gondoltam, mostmár mindegy, megpróbálom, beleadok apait-anyait, és hátha sikerül. 

Clementina gyilkos tekintetével találkoztam pár perc múlva, amint elvonult mellettem egy csomó iratot hordozva. 

- Biztosan a mai tesztelésre készül - gondoltam magamban. 

 Mind a hét tanitási órát végigizgultam, majd mikor vége lett az utolsó órának, elvonultam a tesztelésre. Az igazgató konstrukciói után nekiálltunk és megirtuk az angol feladatsort. Nem tűnt nehéznek, mivel erre gyakoroltam is. A teszt megirása után örömmel hallottam, hogy nem lesz más feladatlap, csupán egy intelligenciafelmérő. Általános, társadalmunkkal kapcsolatos kérdéseket tettek fel nekünk, amikre a lehető legrövidebb időn belül helyesen kellett válaszolni. Ezzel is simán megbirkóztam.

 Büszke voltam magamra, mert annak ellenére, hogy alig készültem, véleményem szerint remekül teljesitettem. Meglepődtem, hogy az igazgató azt a bejelentést tette, hogy már másnap meglesznek az eredmények. Martin lelket öntött belém, talán ez segitett. Talán ezért sikerült jól. Úgy érzem, ügyes voltam a tesztelésen, és minden esélyem megvan arra, hogy én legyek a nyertes és New Yorkba repülhetek. Egy álmom válhat valóra... De sikerülni fog? 

X. fejezet - Derűs holnap

Megrendithetetlenül örültem Martin levelének. Elsiettem a suliba, ahol Sara kisirt szemekkel fogadott. Közölte velem, hogy másnap indul a repülő New Yorkba, Meghökkentem. Lehorgasztottam a fejem, és átkaroltam Sarat. Megbeszéltünk délutánra egy "utolsó" találkát a kedvenc cukrászdánkba. Sara távozott a suliból, elköszönt a tanáraitól, osztálytársaitól. Látszott rajta, nagyon bántja a dolog. Itt kell hagynia emlékeit, kiskori éveit, amik ide, Tarragonához kötik. Sajnáltam Sarat, mert tudom, hogy rettenetesen fog hiányozni. 

Martin hatalmas vigyorral arcán jelent meg előttem, s elterelte a figyelmem. 

- Dora, szia! Megkaptad a levelem? - kacsintott rám huncutul.

- Ömmm... - makogtam, mint egy őrült - megkaptam, persze! Nagyon aranyos tőled - azzal lecsaptam a fejem, mert nem akartam, hogy meglássa, mennyire elvörösödtem. 

- Tudod, Dora - folytatta Martin, nem gondoltam volna, hogy egyszer majd találok egy ilyen lányt mint te... 

Én csak pirosodtam meg mosolyogtam. Kicsit azért bosszantott, hogy alig ismer, és ilyen dolgokat mond nekem. Könyörgöm! Alig ismer! Akkor vajon honnan a béka fenekéből tudja, hogy én vagyok a tökéletes számára? Tudja a nevem, az e-mail cimem, meg esetleg, hogy hány éves vagyok. Ja, meg egy-két eseményt, amit hazafelé menet elmeséltem neki a múltamról. Ennyi. Semmi több! De akkor végülis milyen helyzetbe akar engem hozni? Miért próbál közeledni felém? Miért? Milyen szándék vezéreli?  Milliónyi megválaszolatlan kérdés kavargott a fejemben. 

Közben Martin már bement a terembe. Leültem mellé, és hallgattam. Valójában én sem tudtam, mi zajlik körülöttem, mi történik velem. Martin mindegyik tanitási órán bámult engem. Bevallom, kicsit már zavart, részben viszont boldog is voltam. Suli után épp egy harmadikos lánnyal beszélgettem, mikor hirtelen Martin hangjára lettem figyelmes: 

- Dora! Lenne egy kérdésem hozzád. Van kedved ma este eljönni velem a Jilly Clubba? Lesz egy fergeteges buli. Ott lesznek a haverjaim, összeismerkedtetlek velük is. Nos, mit szólsz hozzá? - kérdezte Martin aranyosan, és bájos mosolya az égig repitett. 

- Hát... - motyogtam zavartan- nem is tudom. Nem igazán járok bulizni, nem is tapasztaltam még meg, milyen az éjszakai élet. 

- Akkor itt az ideje! Egyszer mindent el kell kezdeni. s mikor, ha nem most? Addig kell élvezni az életet, mig fiatalok vagyunk, Dora. Ma este fél kilencre megyek érted - közölte velem Martin, azzal elsietett.

Tátott szájjal bámultam Martin után, majd elindultam hazafelé. Otthon ebéd után elmentem Saraval a kedvenc cukrászdánkba, s megettük a "barátságsütinket". Ezt a kakaós - babános finomságot még "fénykorunkban" neveztük el, s mindig, mikor betérünk ebbe a cukrászdába, ilyen sütit eszünk. Elmeséltem Saranak, hogy Martin meghivott estére egy buliba, s hogy nagyon izgulok. Sara próbált tanácsokkal ellátni, hogyan viselkedjek egy fiú társaságában. Tudniillik, drága Sara barátnőm nagy "pasifaló", szóval vannak neki jó kis trükkjei. Miután végighallgattam Sarat, felkerekedtünk, és elindultunk hozzám, hisz barátnőmnek remek ötletei akadtak, s azzal rukkolt elő, hogy majd ő engem felöltöztet a bulira. Nagy nehezen bele is egyeztem. Mit ne mondjak, szörnyű látvány fogadott, mikor tükörbe néztem. Megijedtem saját magamtól. A farmer borzalmasan állt rajtam. A csipkés felső pedig szépen kiemelte  a dekoltázsom. 

- Sara, igy nem állhatok Martin elé. Brutálisak nézek ki!

Sara tagadta, hisz azt mondta, ilyen jó ruhakombináció még sosem volt rajtam. Sajnálatos módon, Sara nagy bánatára, levetettem a csipkés pólót és a farmert, majd egy piros, térden felüli, vagány kis ruhát kaptam magamra. Tükörbe nézve elkiáltottam magam:

- Na, ez vagyok én!

Sara csak nevetett és rázta a fejét. Egyikünk se akarta felhozni a témát, hogy mi lesz velünk a másik nélkül, mert nem akartuk sirással eltölteni a nap elkövetkező pár óráját. Inkább hülyéskedtünk, szokásunkhoz hiven. Kicicomáztam Sarat a kedvenc vérpiros rúzsommal, annak ellenére, hogy utálja a piros szint, még el is tűrte valahogyan ajkain levő szájrúzst. Mire észbekaptunk, már negyed kilenc volt. Hirtelen pánikrohamot kaptunk mindketten. Sara hamarosan könnyes búcsút vett tőlem. Büszke voltam magamra, hogy nem sminkeltem ki a szemem, hisz a festék mind kárbaveszett volna. Bömböltem, mint a szavannában az oroszlán, Saraval együtt. Megigérte, hogy minden nap fel fog hivni Skype-on, és elmeséli, milyen is a New York-i élet. Mondta, hogy bulizzam ki magam az éjjel, s avval vigasztalt,hogy sűrűn haza fog jönni édesapjához, meg persze hozzám. Egy hatalmas öleléssel búcsúztunk el végül egymástól. 

Beviharoztam a szobámba, próbáltam visszafojtani a sirást, és sminkeltem, rúzsoztam magam. Nem akarok elfogult lenni, de tökéletesen néztem ki. A csöngő hangjára lettem figyelmes. Beleugrottam kedvenc krémszinű magassarkúmba és kirohantam. Mikor kizártam a kaput, Martin mosolyogva végigmért, majd ennyit mondott:

- Ejjha!

Előhúzott egy gyönyörű, vörös rózsát a háta mögöl, majd átnyújtotta nekem. Nagyon megörültem, hiszen  aranyos dolognak tartottam, ha a fiú a lánynak virággal kedveskedik. Elindultunk a Jilly Club felé, közben pedig jókat beszélgettünk. Imádom, ha egy fiú érdeklődik irántam. Mikor megérkeztünk, Martin bemutatott a haverjainak, de csak mint egy jó barátot. Átbuliztuk az éjszakát. Minden Martinnal töltött percet nagyon élveztem, s boldog voltam, hogy jobban megismerhettem. Hajnal három után hazafelé indultunk. Útközben még hülyéskedtünk kicsit, majd a kapum előtt megálltunk, és csak mosolyogtunk egymásra. Remegett a lábam, de az övé is. Egy pillanatban elkapott, és szorosan magához ölelt, majd pár percnyi ölelgetés után elengedett. Szinte szó nélkül bevonultam. Martin ajkaira se jöttek szavak. Vigyorgott mindkettőnk, valamint olyan pirosak voltunk, mi az érett alma. Levetettem krémszinű magassarkúm és piros kisruhám, majd ágyba ugrottam. Ezen éjjel biztosan szépeket fogok álmodni, azzal lecsuktam szemem és már aludtam is. 

IX. fejezet - Bánat vagy boldogság?

Felhivtam Sarat, hogy elmeséljek neki mindent, ami velem történt e néhány nap alatt. Miközben a mobilom a fülemhez tartottam, rezgett a kezem, akár a nyárfa levele, szememből patakzott könnyek árasztották el szobám. Becsuktam a szemem, és próbáltam elképzelni, hogy egy szebb világba csöppenek, de rájöttem, hogy nem tudnám ott igazán feltalálni magam, mert az örök komorsághoz és bánathoz voltam hozzászokva. 

Már kezdtem megnyugodni, de Sara tudatta velem, hogy nagy valószinűséggel elköltözik New Yorkba. Állitólag az anyja jópár hét hezitálás után, most véglegesen eldöntötte, hogy kiköltözik lányával Amerikába a szeretőjéhez. Sara a szó szoros értelmében bömbölt telefonálás közben. Én is újra belekezdtem. Nem akartam, hogy ez minden megtörténjen Saraval. Ki maradna itt velem? Ki támogatna engem, és ki lenne a lelki megnyugvás számomra? Rákérdeztem Sarara:

- Sara, biztos igy van ez, ahogy mondod?

- Dora, könyörgöm, hát miért hazudnék a legeslegjobb barátnőmnek? Miért akarnám azt, hogy neked rossz legyen? Anyu ma ment intézni a papirokat, hogy ki tudjunk költözni. Talán holnapra már kész is lenne minden, meg amúgy ma anyu rám is parancsolt, hogy kezdjem el összeszedni azokat a cuccokat, amiket magammal szeretnék vinni az "Igéret földjére". Legszivesebben téged vinélek magammal, drága barátnőm. Téged. Hogy veled lehessek éjjen-napon át és beszélgessünk a mi is témáinkról. Ezt akarom. Nem akarom itthagyni aput sem, aki, ne is mondjam, lelkileg a padlón van. Nekem mindent elmond, milyen érzések kavarognak benne, és nagyon sajnálom szegényt. Ittmaradnék vele, Tarragonában, viszont anyut is féltem, meg majdnem hogy egy teljesen idegen férfivel akarja összekötni életét. Egyszerűen nem értem. Meg vagyok győződve, hogy én komolyabban gondolkodom, mint anyám. 

Sirtam, vagyis inkább fogalmazzunk igy: bömböltem. 

- Szeretlek, Sara - suttogtam halkan a telefonba - majd holnap beszélünk - és kinyomtam a telefont.

Nem is akartam különösebben belemélyedni abba, mi is lesz velem Sara nélkül. Nem lesz egyetlen személy sem, akiben megbizhatok majd. Leültem a számitógépem elé, hogy kikapcsolódjak kicsit, s eltereljem a figyelmem a körülöttem levő káoszról. 

Amint bekapcsoltam a gépem, egy új üzenetet találtam az e-mailjeim között. 

-Vajon ki irhatta? -kérdeztem magamtól kiváncsian.

 Kedves Dora!

Sajnálom a dolgokat, amik veled történtek, nem szivesen lennék a helyedben, viszont hidd el, magamra vállalnám a gondjaidat csak azért, hogy neked jobb legyen. Tudom, milyen nehéz dolgokon mentél keresztül az életben, de mindig talpraálltál és feltaláltad magad. Nagyon örülök, hogy megismertelek, igaz, nem beszéltünk még sokat, de biztos vagyok benne, hogy lesz még alkalmam dumcsizni veled, hiszen egy érdekes és egyedi szeméyiség vagy. Az első pillanattól kezdve úgy éreztem: Igen, ez az a lány, akiért mindent megtennék. És a megérzéseim általában nem csalnak. Ebben az esetben meg főleg nem. A mosolyod az első perctől kezdve elbüvölőnek tartom. Mint már emlitettem, tényleg nagyon életvidám lánynak tűnsz, még a múltad ellenére is. Látok benned valami csillogást, amit eddig egy emberben se fedeztem fel. És a múltkori helyzetet pedig azt hiszem, félreértetted. Mindenki tudja, hogy Clementina egy erőszakos és szemtelen lány, aki valljuk be, próbált nyomulni rám, és a te szemed láttára meg is csókolt. Aztán meg megfogta a kezem és próbált ráncigálni. Láttam, ahogy sirva kirohantál a suli kapuján. Nem láttad, azután mi is történt. Tudatni akarom veled, hogy nem járok Clementinával, és nem is fogok. Arra a csókra meg nem is számitottam, hirtelen kapott le. Szerintem aztán meg is bánta, mit tett, mert enyhén szólva lekoptattam. Csak te azt már nem láttad. Nem láttad, mert oly gyorsan hazarohantál. Kérlek, ne haragudj a történtekért. Mindennek ellenére téged tartalak a világ legcsodásatosabb lányának. Hidd el, egy gyémánt vagy!

Szép napot. Majd még beszélünk. 

Remélem, tudod, ki vagyok. 

No, erre se számitottam. Elkönyveltem, és próbáltam is belenyugodni abba, hogy Martin és Clementina már egy párt alkot. Kellemeset csalódtam. Ha most azt mondanám, szebb lett a napom, akkor hazudnék, hisz gondoljunk csak Sarara, aki hamarosan New York lakóit fogja boldogitani, engem meg maximum neten keresztül. Próbáltam a napom "fénypontjára" terelni a figyelmem, azaz Martin levelére. A levél alapján egy érzelmes és megértő fiúval állok szembe, aki ráadásul rajong is értem. Mosolyogtam, mint egy idióta. Mosolyogtam, mert szerelmes voltam...