I. fejezet - A keserű múlt
Dora Jacobson vagyok, tizenhat éves tini. Rengeteget gondolkodom az életről, imádok álmodozni, de attól tartok, az álmaim örökre csak álmok maradnak. Jelentéktelen semmik - gondolják mások, pedig nekem igenis rengeteget számitanak.
Apu halála óta nem ugyanaz az ember vagyok. Sokat változtam. Megtanultam értékelni az élet apró örömeit, hisz ez ad erőt a mindennapokhoz. Anyu egész napokat dolgozik, nem akad ideje rám. Általában leráz. Vagy mert tényleg fontos dolga akad, vagy mert egyáltalán nem érdeklem őt, bármennyire is nehéz ezt kimondani. Apu halála anyut is nagyon megrázta. Én igyekszem felviditani, ami többé-kevésbé sikerül is. Most fejezem a gimi első osztályát. Fogalmam sincs, mit hoz a sors, a jövő, de legnagyobb vágyam, hogy eljussak New York-ba. Kiskorom óta erről álmodozom. Pár éve apu meg is igérte, hogy ha befejezem az általánost, elrepülünk New York-ba és megvalósul az álmom. Ez mind meg is történt volna, ha nem következik be az a végzetes buszbaleset apu számára három évvel ezelőtt. Épp hazafelé tartott Barcelonából, mikor a szakadékba zuhant az autóbusz. Senki sem élte túl. Szörnyű volt. Szerencsére már sikerült átvészelnem a nehéz időszakokat, amit apu halála okozott, de még mindig iszonyatosan hiányzik.
- Dora, főzzél kávét, megjöttem a munkából, szörnyen fáradt vagyok, meg dobj össze egy gyors vacsit is - kiabálta anyu.
Nem esik nehezemre anyának vacsorát késziteni és kávét főzni, mert teljesen belelátok az ő helyzetébe, de kicsit azért fáj, hogy igy ugráltat. Már meg se mertem kérdezni, hogy beszélgetne-e velem, mert tudtam előre a válaszát, ami egyértelműen a "nem" lett volna. Miután elkészitettem anyunak a rántottát, és megfőztem a kávét, lefeküdtem az ágyamra és gondolkodtam. Egyszerre édesanyám hangjára lettem figyelmes:
- Dora, gyere csak ide! Beszélnivalóm van veled.
No, ez is ritka eset - gondoltam magamban, és odavonszoltam magam anyuhoz.
- Gyere, kicsim, ülj le mellém. Nos, már megint a Barcelona - New York repülőjáratokat és -jegyeket nézted? Dora, ugye tudod, hogy lehetetlen eljutnod New York-ba. Evvel tisztában vagy? - remegett anyu hangja.
Sirva fakadtam. Emigy is érzékeny lány vagyok, különösen, mikor a vágyaim megvalósitása kerül szóba. Hang nélkül bevonultam a szobámba, pityeregtem még egy darabig, majd álomba
merültem. Már teljesen hozzászoktam, hogy minden nap sirva alszom el.
.jpg)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése