XI. fejezet - Tesztelés
Valami fantasztikusakat álmodhattam az éjszaka, hiszen egy hatalmas vigyorral az arcomon ébredtem fel.
Anyu erre egy fel is figyelt, hisz huncutul mosolygott, majd igy szólt:
- Na, jól elmúlt a tegnapi buli?
Közben ittam a reggeli kávémat, s a kérdés hallatára félre is nyeltem. Hosszas krihácsolás után csak ennyit mondtam:
- Jaja, szuper volt minden.
Anyu továbbra is mosolygott, majd leült mellém és bátran megkérdezte:
- Kicsim, ki az a fiú?
- Heee? Mi? Jaaaa, Martin?! Ő egy nagyon jó barátom.
- Aha, szóval ő egy nagyon jó... - anyu hatásszünet után folytatta - barátod.
- Anya, nem kell félreértened. Nem a pasim. - habogtam fennhangon.
- Jól van, kicsim. Felfogtam, de most irány a suliba.
El is indultam, közben pedig Sararól töprengtem. Szivesen elkisértem volna a repülőtérre. Nagyon fog hiányozni. Ő volt az egyetlen lány, akit igazán közel engedtem magamhoz.
A hátam mögött egy mély férfihang szólalt meg, ami a szivbajt hozta rám.
- Szép napot, Dora!
Mire én hirtelen megfordultam. Megnyugodtam, mikor láttam, hogy Martin az. Arca piros volt, kék szeme kristályként csillogott a napfényben. Egy puszit nyomott arcomra, majd illedelmesen megkérdezte, hogy vagyok. Be kell vallanom, ez a fiú az őrületbe kerget.
A suliba érkezve az osztályfőnököm fogadott nagy lelkesedéssel. Tudtam, hogy van valami ennek hátterében, hiszen sose voltam az oszi "szeme fénye". Hatalmas, kaján vigyorral arcán végre megszólalt:
- Szervusz, Dora! Üdvözöllek! Csak annyit szeretnék kérdezni, hogy te részt szeretnél -e venni ebben New York-os a diákcsere-programban?
- Természetesen, tanárnő! - csillant fel a szemem.
- Oké, akkor ma várlak az utolsó óra után a tesztelésre - jelentette ki az osztályfőnök határozottan, majd megfordult, és bézsszinű magassarkújában elviharzott a tanári felé.
- Dora, csak higyj magadban, akkor mindenre képes leszel - biztatott Martin.
Nem tudtam megörülni Martin biztató szavainak, mert az oszi után bámultam. Nem is emlitette sem ki sem előbb, hogy e napon lesz a tesztelés. Vagy csak én voltam az elmúlt napokban annyira elkeveredve Martinnal, hogy azt sem tudtam, fiú vagyok -e vagy lány. Bepánikoltam, mert visszagondoltam, hogy semmit nem készültem a tesztelésre, kivéve, hogy megoldottam néhány angol tudásszint-felmérő feladatlapot. Az viszont édes kevés ahhoz, hogy kijussak cserediáknak és megvalósitsam életem legnagyobb álmát, amiről kicsi korom óta elmélkedem. Úgy gondoltam, mostmár mindegy, megpróbálom, beleadok apait-anyait, és hátha sikerül.
Clementina gyilkos tekintetével találkoztam pár perc múlva, amint elvonult mellettem egy csomó iratot hordozva.
- Biztosan a mai tesztelésre készül - gondoltam magamban.
Mind a hét tanitási órát végigizgultam, majd mikor vége lett az utolsó órának, elvonultam a tesztelésre. Az igazgató konstrukciói után nekiálltunk és megirtuk az angol feladatsort. Nem tűnt nehéznek, mivel erre gyakoroltam is. A teszt megirása után örömmel hallottam, hogy nem lesz más feladatlap, csupán egy intelligenciafelmérő. Általános, társadalmunkkal kapcsolatos kérdéseket tettek fel nekünk, amikre a lehető legrövidebb időn belül helyesen kellett válaszolni. Ezzel is simán megbirkóztam.
Büszke voltam magamra, mert annak ellenére, hogy alig készültem, véleményem szerint remekül teljesitettem. Meglepődtem, hogy az igazgató azt a bejelentést tette, hogy már másnap meglesznek az eredmények. Martin lelket öntött belém, talán ez segitett. Talán ezért sikerült jól. Úgy érzem, ügyes voltam a tesztelésen, és minden esélyem megvan arra, hogy én legyek a nyertes és New Yorkba repülhetek. Egy álmom válhat valóra... De sikerülni fog?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése