IX. fejezet - Bánat vagy boldogság?
Felhivtam Sarat, hogy elmeséljek neki mindent, ami velem történt e néhány nap alatt. Miközben a mobilom a fülemhez tartottam, rezgett a kezem, akár a nyárfa levele, szememből patakzott könnyek árasztották el szobám. Becsuktam a szemem, és próbáltam elképzelni, hogy egy szebb világba csöppenek, de rájöttem, hogy nem tudnám ott igazán feltalálni magam, mert az örök komorsághoz és bánathoz voltam hozzászokva.
Már kezdtem megnyugodni, de Sara tudatta velem, hogy nagy valószinűséggel elköltözik New Yorkba. Állitólag az anyja jópár hét hezitálás után, most véglegesen eldöntötte, hogy kiköltözik lányával Amerikába a szeretőjéhez. Sara a szó szoros értelmében bömbölt telefonálás közben. Én is újra belekezdtem. Nem akartam, hogy ez minden megtörténjen Saraval. Ki maradna itt velem? Ki támogatna engem, és ki lenne a lelki megnyugvás számomra? Rákérdeztem Sarara:
- Sara, biztos igy van ez, ahogy mondod?
- Dora, könyörgöm, hát miért hazudnék a legeslegjobb barátnőmnek? Miért akarnám azt, hogy neked rossz legyen? Anyu ma ment intézni a papirokat, hogy ki tudjunk költözni. Talán holnapra már kész is lenne minden, meg amúgy ma anyu rám is parancsolt, hogy kezdjem el összeszedni azokat a cuccokat, amiket magammal szeretnék vinni az "Igéret földjére". Legszivesebben téged vinélek magammal, drága barátnőm. Téged. Hogy veled lehessek éjjen-napon át és beszélgessünk a mi is témáinkról. Ezt akarom. Nem akarom itthagyni aput sem, aki, ne is mondjam, lelkileg a padlón van. Nekem mindent elmond, milyen érzések kavarognak benne, és nagyon sajnálom szegényt. Ittmaradnék vele, Tarragonában, viszont anyut is féltem, meg majdnem hogy egy teljesen idegen férfivel akarja összekötni életét. Egyszerűen nem értem. Meg vagyok győződve, hogy én komolyabban gondolkodom, mint anyám.
Sirtam, vagyis inkább fogalmazzunk igy: bömböltem.
- Szeretlek, Sara - suttogtam halkan a telefonba - majd holnap beszélünk - és kinyomtam a telefont.
Nem is akartam különösebben belemélyedni abba, mi is lesz velem Sara nélkül. Nem lesz egyetlen személy sem, akiben megbizhatok majd. Leültem a számitógépem elé, hogy kikapcsolódjak kicsit, s eltereljem a figyelmem a körülöttem levő káoszról.
Amint bekapcsoltam a gépem, egy új üzenetet találtam az e-mailjeim között.
-Vajon ki irhatta? -kérdeztem magamtól kiváncsian.
Kedves Dora!
Sajnálom a dolgokat, amik veled történtek, nem szivesen lennék a helyedben, viszont hidd el, magamra vállalnám a gondjaidat csak azért, hogy neked jobb legyen. Tudom, milyen nehéz dolgokon mentél keresztül az életben, de mindig talpraálltál és feltaláltad magad. Nagyon örülök, hogy megismertelek, igaz, nem beszéltünk még sokat, de biztos vagyok benne, hogy lesz még alkalmam dumcsizni veled, hiszen egy érdekes és egyedi szeméyiség vagy. Az első pillanattól kezdve úgy éreztem: Igen, ez az a lány, akiért mindent megtennék. És a megérzéseim általában nem csalnak. Ebben az esetben meg főleg nem. A mosolyod az első perctől kezdve elbüvölőnek tartom. Mint már emlitettem, tényleg nagyon életvidám lánynak tűnsz, még a múltad ellenére is. Látok benned valami csillogást, amit eddig egy emberben se fedeztem fel. És a múltkori helyzetet pedig azt hiszem, félreértetted. Mindenki tudja, hogy Clementina egy erőszakos és szemtelen lány, aki valljuk be, próbált nyomulni rám, és a te szemed láttára meg is csókolt. Aztán meg megfogta a kezem és próbált ráncigálni. Láttam, ahogy sirva kirohantál a suli kapuján. Nem láttad, azután mi is történt. Tudatni akarom veled, hogy nem járok Clementinával, és nem is fogok. Arra a csókra meg nem is számitottam, hirtelen kapott le. Szerintem aztán meg is bánta, mit tett, mert enyhén szólva lekoptattam. Csak te azt már nem láttad. Nem láttad, mert oly gyorsan hazarohantál. Kérlek, ne haragudj a történtekért. Mindennek ellenére téged tartalak a világ legcsodásatosabb lányának. Hidd el, egy gyémánt vagy!
Szép napot. Majd még beszélünk.
Remélem, tudod, ki vagyok.
No, erre se számitottam. Elkönyveltem, és próbáltam is belenyugodni abba, hogy Martin és Clementina már egy párt alkot. Kellemeset csalódtam. Ha most azt mondanám, szebb lett a napom, akkor hazudnék, hisz gondoljunk csak Sarara, aki hamarosan New York lakóit fogja boldogitani, engem meg maximum neten keresztül. Próbáltam a napom "fénypontjára" terelni a figyelmem, azaz Martin levelére. A levél alapján egy érzelmes és megértő fiúval állok szembe, aki ráadásul rajong is értem. Mosolyogtam, mint egy idióta. Mosolyogtam, mert szerelmes voltam...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése